2013. március 21., csütörtök

Rózsaesküvők

Rózsaesküvők

FELHÍVÁS


Kérjük kedves lakótársainkat, Pilisszentiván, Pilisvörösvár és Solymár polgárait, hogy az áprilisban nyíló, és a három település közös történelmi örökségeként együtt megszervezendő kiállításhoz nyújtsanak segítséget.
Gróf Karátsonyi Guido földesúr 1882-ben, francia mintára alapította itteni birtokát képező három falujának fiataljai számára az országosan egyedülállóvá lett hagyományt, a rózsaesküvőt.1882-1914 között az arra érdemes leányokat rózsamenyasszonynak jelölték, majd fényes esküvőt tartottak számukra.
Az esküvőhöz járó hozomány a szerény anyagi helyzetű, becsületes fiatalok számára óriási megtiszteltetésnek számított.
A kiállításhoz kérjük, hogy azok a családok, akik őrzik az egykori rózsamenyasszony – a nagymama, dédmama, üknagymama – esküvői képét, esetleg emléktárgyait, későbbi képeit, adják be scannelésre a solymári gyűjteménybe, vagy a szentiváni és vörösvári rendezőknek (Mirk Mária, Feketéné Ziegler Ágota, Fogarasy Attila).
A kiállításba kölcsönzésre kerülő tárgyakat elismervény ellenében vesszük át, s majd adjuk vissza záráskor tulajdonosaiknak.
A kiállítást vándoroltatni szeretnénk, így közös örökségünk mindhárom településen megtekinthető lesz.
Segítségüket előre is köszönjük!

Jablonkay Mária gyűjteményvezető
Solymár, 26/360-275
Fogarasy Attila helytörténész
Pilisvörösvár, 26/332-617
Mirk Mária elnök (Német Nemzetiségi Önkormányzat)
Pilisszentiván, 26/367-711
Feketéné Ziegler Ágota helytörténész
Pilisszentiván, 26/367-604

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése