Az első rózsaesküvő
Solymár, 1882. május 10.
Gróf Karátsonyi Guido (1817-1885), aki „a nemesség kötelez” elve alapján megannyi nagyszerű, nemes felajánlást tett a hazai kulturális élet támogatásáért, köz- és egyházi épületek emeléséért, hadiárvák, rokkantak, özvegyek megsegítéséért, nagy családi veszteségeket szenvedett el az 1870-es évek első felében. Elvesztette feleségét Marczibányi Máriát, Guidobaldina nevű leányát, majd unokáját és Adrienne nevű leányát igen rövid idő leforgása alatt. Ettől kezdve a krisztinavárosi pazar palotában már nem volt többé maradása, gyermekeivel másik, kisebb házába vonult vissza.
1882-ben újabb nagyszerű felajánlást tett. Az 1868-ban megjelent Szentek élete c. könyvben olvasott Szent Medárd püspök és hitvalló történetéről és a rózsaünnepről. E történet hatott reá példájával. Szent Medárd, „aki a Krisztus utáni hatodik században élt, Noyon püspöke volt. Ő alapított először rózsaünnepélyt az erkölcsi tisztaság, a tisztalelkű leányság nagy értékének megbecsülésére, tiszteletére, az erényes életre való buzdításul.” /Vácz J./
Gróf Karátsonyi Guidonak az alkalmat a felajánlás megtételére Rudolf trónörökösnek, Ferenc József császár és király fiának a belga Stefánia főhercegnővel 1881. május 10-én kötött esküvője adta. Ennek emlékére 20000 forint értékű alapítványt tett, hogy annak kamataiból minden évben rózsaünnepélyt tartsanak a vörösvári uradalom soron következő falujában, és ott a legméltóbb leánynak tekintélyes értékű erénydíjat adjanak át.
A három szomszédos falu hajadonjai közül Erdődy grófnő által kiválasztott első leány a solymári Thaller Borbála volt. Érdemes tudni, mit ír erről a solymári Historia Domusban a falu plébánosa:
„Erkölcsös, s jó magaviseletű, a magyar nyelvben jártas, római katholikus, 17-19 éves hajadonoknak lesz kiadva a jutalom… A méltó hajadont a községi elöljáróság terjeszti fel.”
A nagy nap előkészületeiről a Pesti Hírlap olvasói néhány nappal az ünnep napja előtt megtudhatták, hogy a földesúr 500 terítékes díszebédet rendelt, és hivatalosak a nagy eseményre miniszterek, államtitkárok, hivatali személyek, dr. Haynald Lajos bíboros, kalocsai érsek, a megye fő- és alispánja, Budapest főpolgármestere és polgármestere, a szomszéd földesurak.
És a nagy nap reggelén nem volt elég jó az idő. Mégis a fővárosból, szomszéd falvakból sokan érkeztek gyalog, lovon, szekéren. /Még nem épült meg az esztergomi vasútvonal./ Az érkező grófi hintót, és a vendégeket hozó hintósort a mai Szarvas csárdánál solymári legények fehér pikékabátos, piros vállszalagos, kalapjuk mellett virágot viselő bandériuma fogadta, élén a szolgabíróval. Mozsárágyú durrogása emelte az ünnepi pillanat fényét. A menet a falu szélén állt meg a zöld gallyakból font diadalkapunál, amelyen az „Isten hozta vendégeinket!” felirat díszlett, mellette nemzeti színű zászlókkal tisztelgő fiatalemberekkel. A község jegyzője köszöntötte a nászanyát, a gróf urat és a fényes vendégsereget. Az ünneplőbe öltözött solymáriak csöndes kalapemeléssel viszonozták a gróf köszöntését. A falu képviselőtestülete is ünneplőben volt, mellettük fehér ruhás leányok álltak virággal a kezükben. Várták a tanácsházánál a hintókon érkezőket, akiket immár fúvószenekar is kísért. A bíró házánál Erdődy grófnő másik hintóba ült, majd a menyasszony házához hajtottak.
A falu apraja-nagyja a mátkapárral együtt várta a grófot és a nászanyát, akik mellett ott volt a sok érkező érdeklődő, akik mind résztvevői akartak lenni a Magyarországon első ízben megtartott rózsakoszorúzáson és esküvőn. A tizenkét fehér ruhás leány által alkotott sorfal mellett elhaladó gróf úr és Földváry Mihály alispán fekete atillában léptek a házba. A tisztaszobában várakozó mátkapárhoz Karátsonyi Guido gróf úr intézett rövid beszédet, emlékeztetve a fiatalokat a rózsaünnep és a trónörökös pár esküvőjének kapcsolatára, és hangsúlyozva a rózsakorona jelentőségét és a kitüntetés értékét. Ezt követően a földesúr bemutatta a nászanya szerepét betöltő Erdődy grófnőnek a fiatalokat.
A díszhintóba beszálló Erdődy grófnő jobbjára ültette Thaller Borbálát, az első hazai rózsaleányt, hogy a templomi koronázásra és esketési szertartásra vihesse. A kocsiban velük szemben két fehér ruhás nyoszolyólány foglalt helyet. A gróf úr, Milbich Mihály vőlegény és a közönség gyalog követte a hintót. A menet megindult a templom felé. Az utcák, házak feldíszítve. A templom előtt az első rózsaesküvő tiszteletére a járás összes papja díszes ornátusban várta dr. Haynald Lajos bíboros, kalocsai érseket, aki lovas bandérium kíséretében, mozsárágyúzás és harangzúgás közepette érkezett a templom elé.
Őt köszöntötte Glázer József, a falu plébánosa. A zöld tavaszi lombokkal, ünnepi körmeneti zászlókkal, virágokkal díszített templomba a bíboros áldást osztva vonult be, őt követte a násznép. Majd Glázer József lépett a szószékre. Német nyelven fejtegette az ünnep keletkezését, fontosságát, a kitüntetett leány erényeit, és vőlegényének szorgalmas, becsületes életét. Ezután következett a szentmise, amelynek végén a plébános megáldotta az oltárra helyezett rózsakoronát, utána átnyújtotta a nászanyának, aki a szentélyben felállított baldachinos trónuson ült, jobbján a rózsalánnyal, balján az egyik nyoszolyólánnyal. Erdődy grófnő ünnepélyesen megkoronázta az elé térdeplő menyasszonyt. Majd a leány megkoronázott fővel állt vőlegényével az oltár elé, az esketésre készen. Az orgonán Roth József kántor halk prelúdiumot játszott. Ekkor állt fel Haynald Lajos bíbornok érsek a szentélyben álló másik trónusról, hogy az elébe térdeplő fiatalokat megeskesse. Mögöttük a 12 fehér ruhás leány állt, s a két násznagy, gróf Karátsonyi Guido, a menyasszony és Földváry Mihály alispán, a vőlegény násznagya. Az esketési szertartás az egész papság részvételével történt. A bíboros beszédében intette az új házasokat arra, hogy az erények igazi jutalmukat a mennyben nyerik el.
Az esketési szertartás után ”Földváry Mihály alispán meleg hangú magyar beszéd kíséretében átadja a menyasszonynak az ezer forintot, mint erényei és feddhetetlen élete jutalmát…”/Vácz J./
A nászmisét követően a fiatal pár a gróf úrral, a bíborossal és a nászasszony grófnővel a menyasszony házához hajtatott, ahol az esküvői ebéden vettek részt. Az örömszülőket az a megtiszteltetés érte – ami azóta sem ismétlődött meg – hogy az előkelő vendégek az ünnepi asztalnál vendégei voltak egy földműves családnak.
A gróf úr vendégeinek az iskola termében terítettek, a falubeliek a lombsátor alatt ették meg a finom lakodalmas ebédet, amelyhez fúvószenét a helybeli zenekar szolgáltatott. A gróf úr később érkezett vendégeihez a tanterembe, az ünnepi ebédre. Megkezdődött a pohárköszöntők áradata a földesúrra, az alispánra, a rózsaleányra, a magyar katolikus klérusra, a hajadont ajánló három öregasszonyra és a sajtó képviselőire. A csodálatos nap tánccal folytatódott, bár a leírás szerint az erős szél és a porvihar megnehezítette a programot, s a kinti délutáni népünnepély el is maradt.
Az első rózsamenyasszony 63 évet élt, férje 19 évvel élte őt túl.
A rózsaesküvő országosan egyedülálló érték volt gróf Karátsonyi Guido Solymár-Pilisszentiván- Pilisvörösvár alkotta vörösvári uradalmában 1882-1914 között.
Gróf Karátsonyi Guido 1885-ben hunyt el, a kamenicai templomban helyezték örök nyugalomra. Az elkövetkező évtizedekben fiai, gróf Karátsonyi Camillo, majd halála után testvére, gróf Karátsonyi Jenő folytatták a nemes rózsaesküvő-hagyományt, amely az I. világháborúval ért véget 1914-ben. Gróf Karátsonyi Jenő földesurat a solymári kegytemplomban temették el. Emléktáblája a szentély oldalsó falán látható.
A „nemesség kötelez”. Bárcsak akik megtehetnék, ma is így segítenék a szegény, tisztességes fiatalokat, hogy legyen lehetőségük egy jobb jövőt kezdeni!
A cikk dr. Jablonkay István 1979-ben, és Vácz József 1995-ben kiadott tanulmánya alapján íródott, több esetben egyenes átvétellel.
Forrást képeztek az egykori Vasárnapi Újság cikkei is /OSZK/.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése