2014. január 18., szombat

Selmeci Anna házi feladata

A pilisvörösvári Vásár téri iskolában német népismeret óra keretében tanultak a diákok a rózsaesküvőkről.
Selmeci Anna (8. a) osztályos tanuló az alábbi házi feladatot adta be e témakörben:

Solymáriak Lapja




2013. november 3., vasárnap

Felhívás!


2013. november 28-án nyílik meg a Művészetek Házában a „Rózsaesküvők a Karátsonyi család pilisvörösvári uradalmában” című kiállítás. Ennek keretében előadás hangzik el a Karátsonyi család történetéről és a rózsaesküvőkről.
A kiállításon számos olyan eredeti fotó, dokumentum, eszköz, berendezési tárgy lesz látható, amely az egykori pilisvörösvári uradalmi épületből származik, ill. a Karátsonyi család tulajdonában volt hajdanában.
Sok eredeti anyag lehet még a rózsalány-leszármazottak, illetve egykori alkalmazottak, rokonok stb. birtokában. Talán nem is sejtik, hogy városunk története szempontjából milyen értékesek ezek.
Arra kérünk mindenkit, akik ilyen tárgyakat, dokumentumokat, fotókat stb. őriznek, adják kölcsön a novemberi kiállításra. Nagyon fogunk rájuk vigyázni!

Előre is köszönettel!

Fogarasy Attila
szervező
06-20-507-1100